Klaus Johannis és az “árulás”…

78455_fancsali_erno

Képzeljük el, hogy Klaus Johannis kiáll a kamerák elé és nemes egyszerűséggel kijelenti, hogy támogatja az autonómiát és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt elérje. Népszerűsége órákon belül a mínuszok mélységébe zuhanna. Természetesen ilyet nem tesz, mert nem akar politikai öngyilkosságot elkövetni és mert nincs mögötte 1.200.000 német. Ezzel szemben a napokban erőteljesen kihangsúlyozta, hogy a nemzetállam híve és nem támogatja az etnikai autonómiát. Mindez válasz volt az őt ért támadásokra, ez meg kellett tennie, nem volt más választása, ha a ringben akart maradni.

Az RMDSZ-nek azonban lehetne 1.200.000 magyar a hátországa, ha erre méltóvá vált volna az elmúlt negyed évszázadban. A Szövetség kiállhatott volna minden további nélkül jogos önrendelkezési törekvéseink mellett, mert úgysem volt soha olyan politikusa aki a román elnöki szék közelébe is került volna, nekik nem kellett azért eladni az autonómiát. Sokkal kevesebbért adták el, s ha bár sokszor mondták, hogy rajtuk múlott az elnök győzelme, valójában a magyar közösségen múlott, aki érezte, hogy mi a jó neki.

Most sem kell irányítani, most sem lehet. Hiába akarja a tulipános sereg Pontát pajzsra emelni, ha a közösség puszta szimpátiából, vagy megérzésből úgyis Johannisra szavaz. Kicsit szász, kicsit surmó, de a miénk. Pontához semmi közünk, bár lehet, hogy szakdolgozataihoz közelebb állunk mint ő maga és lehet, hogy közelebb született a Predeal-i, román-erdélyi határátkelőhöz mint én, de ez nem elég, hogy megszavazzam. Lehet farmerben méltatni a székely hősiességet, de azért ehhez mégiscsak tartás kell, ami belőle hiányzik.

Tudom, hogy sokaknak érdeke árulóként beállítani Johannist, politikai tőkéjük féltik tőle, természetesen nem ok nélkül. Hiszen Verestóyékkal ellentétben ő nem Bukarest neveltje. Nem várjuk el azt Johannistól ami a mi dolgunk, jogaink védelmét nekünk és vezetőinknek kéne ellátni. Mennyivel könnyebb lesz egy civilizált némettel vitatni az autonómiát mint egy félművelt kommunista fiókával. Hagyjuk, hogy Johannis, Szeben mintájára rendbe tegye Romániát, még az is jobb lesz mint hagyni széthordatni a vörös-hordákkal azt ami még megmaradt Erdélyországból.

Fancsali Ernő

23 hozzászólás

  1. Sosem voltam megalkuvó.Tehát csak azért szavazzak egy áruló Iohanisra mert a másik még nagyobb magyarellenes…NEM FOGOK!Még azért is egy magyar elnőkjelőltre fogok szavazni de nem az RMDSZ emberére.

    1. Mindenkinek szívügye úgy szavazni ahogy szeretne, viszont ha mindenki ugyanígy gondolkodna mint ön és nem úgy mint Fancsali Ernő akkor nagyobb eséllyel nyerne Ponta, ami jelen esetben több mint valószínű a legrosszabb lenne a romániában élő magyaroknak (mert ugye nem csak erdélyben vannak), de nem csak nekik, hanem erdélynek is, és valószínűleg az egész országnak.

  2. Ez korrekt és – főleg – racionális hozzáállás. De nehogy már ilyesszerű hezzáállást várj el az az ún. átlag erdélyi magyar szavazótól is. Azoknak önfejük van, hallod-é!

  3. Itt a leirásban minden szép és jó…Ezzel csak az a gond hogy ha az ember Johannisra szavaz az kire szavaz?? mert ha megnézzük kik vannak a szebeni Polgármester hátterében(Vasile Blaga és társai), azok még pár éve kormányozták az országot ugy mint PDL mármint Basescu párt. Szoval nem a jó elnök jelöltre kell szavazni hanem a két rossz közül a jobbik roszra. És nem ártana az embereknek utánna olvasni hogy melyik párt miről szól, mit jelent itt romániában a jobb oldal és a bal oldal.

  4. Mindenképpen szomorú történet. Én magam előtt is szégyellem, hogy hosszú ideje már csak a jobbik rosszért kellett elvonszolnom magam az urnákhoz…pedig úgy szívem szerint, a kínálatból egyik sem érte el az ingerküszöbömet. Így hát, már egy ideje nem szavazok. Látom nem vagyok egyedül, mi több, gyarapszik a távol maradók tábora, de ez nem tölt el az önigazoltság örömével. Nem énnekem kell ezen elgondolkodnom, hanem az erdélyi magyar politikusoknak. Hogy egy szép napon emiatt kiesünk a bukaresti parlamentből? Az megtörténhet. Lehetséges, hogy el kell mennünk a falig, ahonnan már nincs tovább. Onnan kell majd fölállnunk.

  5. én Johannis-ra szavaztam az első körben is, mert nem a magyarság, hanem minannyiunk (magyarok, románok, svábok, szászok, stb., együtt) érdekeit tartottam és tartom szem előtt. Ez közös érdek, de mindenkinek szívügye úgy szavazni ahogy akar.

  6. Ernő,ezt te írtad:Ezzel szemben a napokban erőteljesen kihangsúlyozta, hogy a nemzetállam híve és nem támogatja az etnikai autonómiát. Mindez válasz volt az őt ért támadásokra, ez meg kellett tennie, nem volt más választása, ha a ringben akart maradni.————– Ezért szavazzak erre a ravasz kétszinü Iohanisra? NEM SOHA! Ha nics bárorsága nyiltan kimondani hogy miben hisz,hogyha csak taktikázik ,akkor egy szhart sem ér. NEM MEGYEK SZAVAZNI!

    1. Akikre eddig szavaztál,azok nemhogy szart sem értek,hanem ők maguk voltak a nagybetűs Szar!

  7. hat ne menj… azzal pontara “szavazol” kicsit felkellene noni mar es nem mint egy dacos gyerek behuzodni a sarokba es puffogni…. megis mit gondoltok tonta mennyire fog Erdelyel foglalkozni ha megnyeri?? hiszena szemebe arulok vagyunk mind…

    1. A roman elnok hatalma korlatozott(addig tart mig az alkotmany engedi,nem diktatura)tehat abban az eserben ha Iohannisz elnok lesz nem tud nekunk autonomiat adni(de esze agaban sincs mert ki nem allhatja a magyarokat) es a korulotte levo politikusok sem engednek neki.Ugyan akkor a mas szinezetu kormannyal sem tud majd normalisan egyuttmikodni mindnyajunk karara.Ne monjak ,hogy csak emberszeretetbol akar allamelnok lenni(csupa onzetlensegbol)benne is letezik a hatalomvagy amit meg akar szerezni es tartan.Ezert majd a ROMAN tanacsadoi kedvuk szerint fogjak manipulalni.UJ nagy roman huzas nyugat fele: a nemet kiraly megteremti NAGYROMANIAT es lam most egy nemroman(szasz)lett az ELNNOK.
      Mi ez ha nem a tokeletes demokracia a nemzetallamban(alkotmany)es kozben nagyobb roman lesz funarnal.Uraim!Szamunkra a masikk rossz job lenne,mert eltunne az elnok es kormany kozti allando acsarkodas,magyarok is kormanyon lennenk(kar mindig a barsonyszeket ,husosfazakat emlegetni ,velt vagy szemelyes okok miatt)Tessenek elhinni ,hogy hatasosabb barsonyszekbol targyakni mint a samlirol.
      Arra kel lszavazni aki a sok rossz kozt egy kis jot is ad nekunk.
      Sokan majd a kislepesek politikajat vagjak a fejemhez ,de tessenek mondani egy NAGYLEPEST amit e 25 evben elertunk.Sajnos amikor nagyot kertun(Orvosi egyetem)meg a kis engedmenyekbol is visszavettek.
      A romanrol tudjuk hogy nem Magyar barat,de a velt barattol sokkal rosszabul esik az elutasitas.

  8. MINDENKINEK AJÁNLOM OLVASSA EL PETŐFI SÁNDOR ” MIT NEM BESZÉL AZ A NÉMET” CÍMŰ VERSÉT, MEG TALÁLJUK A NETTEN.

  9. Gyerekek ha nem mentek el szavazni, hagyjatok, hogy a befolyasolhato, tanulatlan, 50 ev folotti moldvai dontson Romania sorsarol, a sorsotokrol.

  10. Nem szavazunk a kutyara, szavazunk az ebre. Sajnos, nem valakire szavazunk, hanem valaki ellen szavazunk. Szeretnem, ha nyerne Johannis, de az a csalodas ami fogja erni a magyarokat es az orszagot….regen rossz lesz. Menjunk szavazni, ne engedjuk, hogy az oltyanok es a moldvaiak egy sor araert dontsenek az orszag sorsarol. Hajra!

  11. A Romania TV amikor meghivta Ponta urat, a Ionannis ellenes , PSD-s kampanyfilmjebe bevagta Hitler es a horogkereszt kepet. Ez a pontak muveltsege? Ennel aljasabb kampany fogasnak meg a Marko Kelemen flyerek sem minosulhetnek. Ne legyunk biztosak abban , hogy errol a legmagasabb RMDSZ vezetok nem tudtak. Ok most ugyebar felhaborodottan feljelentik az ismeretlen tettest es arra utalnak , hogy az EMNP muve( cask ugy mellekesen). Nahat micsoda szemetek ezek a “Tőkes”-ek!

Hozzászólás